--> Szent György borház - borszaküzlet, szegedi borház, boráruház


 

Vivamuss Pincészet

Tokaj- Tokaji borbidék

A következőkben a Vivamus pincészet történetéről olvashatunk :

"A teljes egészében családi tulajdonban levő Vivamus vállalkozás 1990-ben alakult.
A cég egyik fő ágazata a szőlészet -borászat, borkereskedelem, mely a belföldi értékesítést 2006-ban kezdte el. A pincészet jelenleg a Balaton-felvidéken , Dörgicsén illetve Tokaj-hegyalján , Erdőbényén rendelkezik egy-egy bemutató-, kóstoló- és érlelő pincével. A Dörgicsei Borház a balatonfüred-csopaki Történelmi Borvidék egyik legjelentősebb területén, Dörgicsén épült. A Balaton-felvidék hegyvonulatai és a köztük meghúzódó völgyek vulkanikus talaja kiváló lehetőséget biztosítanak a szőlőtermesztés számára.
Ezen a területen termelt szőlőből készült borok csak palackozást követően kerülnek a Borház pincéjébe, ahol állandó hőmérséklet és páratartalom mellett kerül sor a palackos érlelésre.

A Tokaji pince Erdőbényén, az aszú feltalálásának a falujában található. A pincéről már az 1300-as évek elején keltezett írásos feljegyzések szólnak, majd mintegy 500 éven át tartó, folyamatos bővítés után érte el mai nagyságát. Így vált a borvidék egyik legnagyobb érlelő pincéjévé, 6000 hl-es tárolókapacitással. A háromszintes pincerendszer 3, 5 km hosszúságával az ország egyik legnagyobb látogatható pincéje.

Boraink 5 borrégióból származnak; a Balatonfüredi-Csopaki, a Tokaji és a Badacsonyi régióban saját területekkel rendelkezünk; míg Egerben és Somlón szőlőt termeltetünk és saját feldolgozásban készítünk bort belőle. Összeségében ez 200 hektárt jelent. Készletünk több mint 60 fajta borból tevődik össze, ez megközelítőleg egymillió palack minőségi és különleges minőségű bort jelent. Több hazai és külföldi versenyen megmérettettek már boraink, és kitűnő eredményeket értek el.

Amire leginkább büszkék vagyunk: „A legjobb magyar bor” díja a Japán Wine Challenge-en és a Gundel étterem ajánlásával „A 100 legjobb magyar bor” cimü kiadványában két boruk is előkelő helyet foglal el.

A Vivamus Pincészet arra törekszik, hogy a magyar borok széles és minőségi választékával megismertesse a világ borkedvelőit."

.